Oly sokszor elképzeltem, oly sokszor láttam filmekben, 2019. június 5. napján viszont ténylegesen meg is érkeztem Thaiföldre. Legalábbis a repülőjegyen a 2019. év került feltüntetésre, de megérkezést követően láttam, hogy itt a 2562. évet írjuk. Persze nincs szó időutazásról (sajnos), a thaiok viszont a buddhista időszámítást is követik, amely a Gergely naptárhoz képest 543 évvel előrébb jár.

Koh Samui repülőterén landoltam, ami inkább hasonlít egy Balaton parti bazársorra, mint egy tényleges repülőtérre. A fogadtatás végtelenül barátságos, rögtön tucatnyit kaptam abból a híres thai mosolyból. Tényleg mintha mindenkinek odaszegecselték volna a szája széleit a füleihez.

Megérkezést követően kicsit meglepett, hogy az emberek többsége egyáltalán nem, vagy csak nagyon alap szinten beszéli az angol nyelvet. Ez Sri Lanka után furcsa volt, mert ott rengeteg helyivel találkoztam, aki egész jól beszélte az angolt. Azt hinné az ember, hogy egy turisták által évtizedek óta gyakran látogatott országban az angol nyelv már megvetette a lábát. De nem. E körben annak van igazán jelentősége, hogy Thaiföld azon kevés ázsiai országok egyike, a térségben talán az egyetlen, amely sosem volt gyarmatosítók áldozata. Illetve olyan háború sem nagyon volt, amely nyugati népek tartósabb jelenlétével járt volna (mint pl. Vietnámban). Így a népességkeveredés nem annyira jellemző, mint más országokban. Most persze már rendesen ráfeküdtek az angol tanításra, de sok helyütt még nagyon gyerekcipőben jár ez a dolog. A mosoly nyelvét azonban itt szinte mindenki beszéli, és vigyázat, különösen ragályos. Pár nap után azt vettem észre, hogy széles vigyorral az arcomon mászkáltam mindenfele, senki nem szólt rám, hogy minek örülök ennyire, senki nem irigykedett a jó kedvemre.

Thaiföld a „mai pen rai” (ejtsd: májpenráj) világa. A „mai pen rai” annyit tesz, hogy „nyugi”, „semmi baj nincs”, „nem történt semmi”, „nem kell aggódni”, „rendben lesz minden”. Korábban azt hittem, hogy a spanyolok lazák, na hát a thaiokhoz képest a spanyolok nagyon stresszes életet élnek. Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra, hagyd inkább holnaputánra, hátha akkor már nem kell megcsinálni. Itt tényleg mindig minden ráér legalább holnaputánig. Sose feltételezd, hogy ha valakit megkértél valamire, akkor az rögtön meg fogja csinálni. Ha valamit el akarsz intézni, akkor lógj a nyakukon addig, amíg tényleg meg nem csinálják, amit kértél. Segítőkész és vendégszerető emberek, de egyszerűen nincsenek hozzászokva a gyors tempóhoz.

Na de miről is szól Koh Samui? A gyönyörű tengerpartokról, a thaiboxról avagy másik nevén muay thai-ról és a bulikról. A turisták leginkább a sziget keleti, észak-keleti felét látogatják, a két leghíresebb üdülőváros Chaweng és Lamai, amelyek nagyjából 10 km-re helyezkednek el egymástól. Míg Chawenget a pezsgés jellemzi, Lamaiban sokkal nyugodtabb a tempó. Persze mindkét városban lehet nyugis és nyüzsgő helyeket is találni, mindenhol ott vannak a kocsmák, a klubok, az éttermek és a bazárok, de Lamai összességében sokkal csendesebb.

Mindkettőben közös, hogy gyönyörű finomhomokos tengerpartok veszik körül őket. A víz megunhatatlanul kék és kristálytiszta. Robogóval fél órán belül akár 8-10 partszakasz is megközelíthető, úgyhogy reggelente mintha egy menüből válogatnám a tengerpartokat és tényleg érdemes mindig más helyen lazulni. Koh Samui ráadásul nem a nyílt óceánon, hanem a Thai öbölben helyezkedik el, így pl. Phuket-tel ellentétben (állítólag) nem kell cunamitól tartani.

A sziget déli csücskétől 20 perces hajóútra található a Taen és a Pig sziget. Méretüket tekintve eltörpülnek Samui mellett, de egy fél napos programnak ideális kikapcsolódás.

A szigeten nem igazán vannak távolságok, motorral nagyon hatékonyan és olcsón lehet közlekedni. Robogót már napi 5-10 dollárért lehet bérelni, az ár nyilván típusfüggő. A dimbes-dombos tájkép miatt (és ez Koh Phangan szigetére is igaz) a 125cc a minimum, de két személyre érdemes 150cc körül választani. A taxik viszonylag drágák, de szerencsére alternatív lehetőségként adott a motoros taxi, ami teljesen megfizethető áron van. Motoros taxi, azaz felülsz egy egyszerű robogóra a sofőr mögé. Ez nagyon vicces tud lenni, amikor a sofőrnek némi gyomorbántalmai vannak. Ilyenkor kecses mozdulattal megemeli a seggét és oda fingik az orrod alá. A menetszél persze szerencsés esetben a szagokat megoldja, de a hangos rotyogtatást még csúcsforgalomban is hallani. Az egyik sofőr tutira összeszarta magát vezetés közben. Buliból mentem vele haza hajnali órákban és egy pár kanyar után éreztem valami bűzt, ami még a legendás thai csatornaszagot is elnyomta. Bíztam benne, hogy csak pukkantás volt és majd a szél elintézi a dolgokat, de nem, a szag jött velünk egészen hazáig és igazi megváltás volt lepattanni a motorról.

Negyven napot töltöttem a Superpro Gymben, amelyik a maga műfajában az egyik legjobb a szigeten. Sok remek edzőközpont van, de talán a Superpro az, amelynek az edzéskínálata a leginkább meggyőző és változatos. Thaibox, MMA, brazil jiu jitsu (gi és no gi verzó egyaránt), cross fit és jóga is szerepel a menüben. 10 remek edző nyúzza mindennap a tanítványokat, akik a világ minden tájáról érkeznek, és az életkor is nagyon változatos. Az 5 éves gyerekektől az 50 felettiekig, minden korosztály képviseltetve van. Vannak sziklakemény emberek, akik versenyekre készülnek, meg vannak ilyen hobbisportoló alakok, mint én is. Az összes mester 7-8 éves korában már versenyzett. Sokan több mint 200 meccset vívtak életük során, legtöbbjük a bangkoki Lumpinee arénát is többször megjárta. Így a tapasztalatnak nincsenek híján, nincsenek közöttük kóklerek.

az edzői brigád

Volt, hogy napi 7 órát edzettem, volt, hogy 3 napig csak pihentem a fáradalmakat. A 40 fokban ezek a 2 órás edzések megterhelők tudnak lenni. Az edzések felépítése viszont egészen remek, kiemelt hangsúlyt kap a mozdulatok begyakorlása és persze az erőnlétünkre is gondosan odafigyeltek. Az első fél óra futásból, ugrálókötelezésből és árnyékboxból tevődik össze. Ezt követi a zsákmunka, ahol az edző instrukciói alapján kell mindenkinek a zsákot püfölnie. Eközben az edzők egyesével magukhoz hívják a tanítványokat és foglalkoznak velük 15-20 percet. Ezt nagyon értékeltem, mert így minden edzés közben kaptam személyes figyelmet. Aztán vissza a zsákhoz, amit általában páros gyakorlatok követnek. A páros gyakorlatoknál valamely társaddal egymáson gyakoroljátok a mester által mutatott technikát. Ez egyfelől lehetőség a mozdulatok lassú és precíz kivitelezésére, másfelől pedig sokat segít az ellenféltől való távolság bemérésében. Az edzés utolsó fél órájában általában nagyobb ismétlésszámmal kellett ugyanazt a technikát ütőpárnán kivitelezni. Ezeken felül természetesen a teljes edzés időnként színezve volt fekvőtámaszokkal, guggolással meg felüléssel. Na meg az edzők néha csak úgy rám vertek egyet vagy kigáncsoltak, de biztos csak azért, hogy érezzem a törődést. Mindezt persze töretlen mosollyal az arcukon.

Az általános edzésmunka helyett hetente többször lehet választani a küzdelmet („sparring”). Ez tulajdonképpen másfél óra csihi-puhi 3 perces menetekben. A durvulás foka az mindig egyéni megegyezés tárgya, de nem igazán láttam az edzésen bunyót elvadulni. Volt viszont néhány nagyágyú, MMA meg thaibox világbajnokok, vagy az alábbi képen lévő azeri fazon, akit lassan 60 meccse nem vert meg senki. Ők úgy voltak vele, hogy ha már valaki odaáll eléjük, az bírja is ki, amit kap tőlük. Sokszor leütöttek embereket, engem is csak a kötél fogott meg, a szokásos heti pofonadagom meg volt 3 perc alatt. Ezek a fickók nem viccelnek, de hát erre tették fel az életüket. Mellettük persze voltak bőven hozzám hasonlóan amatőr küzdősportolók, akikkel már több sikerélményem volt miközben egymást püföltük.

A profi bunyósok élete embert próbáló. Olyan sportágat választottak, amelyben csak az igazán jók tudnak tisztességesen megélni. Az újoncok nevetségesen alacsony pénzt kapnak. Itt Koh Samuin úgy 200 dollár üti a markát annak, aki ringbe lép valamelyik este. Nyilván nem lehet minden héten meccset bevállalni, az hosszú távon teljesen kontraproduktívvá válik, mert felemészti a testet. Úgyhogy ezen a szinten a megélhetést nem lehet a mérkőzésekből biztosítani. Vannak itt fiatal, kezdő búnyósok, akik a takarékos életmód fogalmát teljesen új szintre emelték és sokaknak az edzés mellett még valami munkát is kell vállalniuk. Hosszú az út, amíg az ember eljut mondjuk a Lumpinee arénába, ott viszont már úgy 4-5 ezer is dollárral gazdagodhat meccsenként.

Rengeteg jó fej embert ismertem meg itt. Senkit nem láttam a másikat kinevetni, inkább egymás segítése volt a jellemző. Nem csak az edzőktől, hanem egymástól is sokat lehetett tanulni, mindenki tudott valami újat mutatni. A sport nyelve kötött minket össze. Minden nap együtt edzettünk és együtt ettünk, hétvégén pedig együtt vágtunk bele az éjszakai életbe. Volt, hogy egyetlen asztalt körbeülve 5-6 különböző nyelvet is lehetett hallani, valahogy azonban mindig megoldottuk, hogy mindenki értse mi a téma.

A thaiboxban az egyetlen idegesítő dolog az a körülbelül 20 furgon, ami naphosszat körözget a szigeten és a hangszóróból minden nap ugyanazt a szöveget üvölti, ugyanazon a hangon: Tonight! The best of the best! In the one and only, Samui International Muay Thai Stadium! 5-round muay thai fights and bare knuckle fights!…. És amikor azt hiszem, hogy egy nyugodt partszakaszon vagyok, ahol nyugalmamat nem zavarhatja semmi, akkor jön óránként egy motorcsónak, ami ugyanezt a szöveget ordítja. Mindez úgy, hogy minden 5 méteren ki vannak plakátolva azok a bunyósok, akik az adott este küzdeni fognak. Szóval a marketinggel nem viccelnek.

sdr

Majdnem minden egyes nap van bunyó, 4-5-6 mérkőzéssel. Az árak viszont kegyetlenül magasak, a mezei turistákról akár 80 dollárt is legombolnak. Nekünk az edzők 50 dollárért már tudtak jegyet szerezni. A legbosszantóbb az egészben, hogy a helyiek 10 dollárért járnak be ugyanarra a műsorra. Én egy hatmeccses estén voltam, amin kettő kiütéssel ért véget. Az egyik kiütést még nézni is fájt. Teljes testből jobb horog az állcsúcsra és egy zsákként földre hulló ellenfél, akit percekig ébresztgetnek. Volt egy fiatal német lány is, aki első meccsét vívta Thaiföldön. Egész jó volt állóharcban, viszont a thai ellenfele minden menetben vagy öt alkalommal a nyakánál fogva tekerte le a földre (clinch and take down). Így hiába volt az ütésekkel és rúgásokkal szerzett több pont, a bírók a thai-t hozták ki győztesnek.

A gyerekmeccsek hallattán sokan felkapják a fejüket. Európában elképzelhetetlen lenne, hogy két 7-8 éves gyerek teljes erővel, mindenféle védőfelszerelés nélkül egymásnak essen, ráadásul úgy, hogy a könyök és a térd használata is megengedett. Itt ez már egészen kicsi kortól elfogadott. És íme egy videó alább, hogy mi is történik ilyenkor. Kék nadrágban az edzőtermünk büszkesége, a kicsi Firas, aki a Rózsák Városából, vagyis a franciaországi Toulouse-ból érkezett és 10 évesen úgy mozog, mint az akciófilmek sztárjai. Ellenfele fehér nadrágban egy thai fiú. A mérkőzések minden esetben egy tradicionális muay thai tánccal kezdődnek és minden edzőközpontnak meg van a saját tánca. Ez a tánc pontosan az a dolog, amit az életben egyszer bőven elég végignézni, utána kicsit unalmas, hogy minden egyes meccs előtt ezzel megy az idő.

Bunyó 2:40-től.

Chaweng központja sokszor olyan benyomást kelt, mintha egy nagy menza lenne. A Chaweng tó mellett minden este ott áll több kajapiac. Különböző bódék egymás hegyén hátán a szokásos kínálattal: gyümölcsturmixok, sültek, tengerik, bogarak, pad thai pult, sushi, stb. A magamfajta zabagép is jól tud lakni akár 3-5 dollárból. Emellett rengeteg egyszerű étterem van, amelyekben nem kell sokkal többet fizetni a bazári áraknál. Aztán persze vannak a modernebb, elegánsabb éttermek, de többségükben eléggé turistás árakat fizettetnek. Nem kerül annyiba, mint egy átlag európai étteremben, de olcsónak sem nevezhető, 8-10 dollár alatt nem nagyon lehet megúszni. Az olasz ételeket pedig a legtöbb helyen aranyáron mérik, 10-15 dollárt is elkérnek egy jó pizzáért vagy spagettiért. Ha valaki erre jár, akkor Chawengben a Jungle Club, Lamaiban pedig a Pizza del Sol nem fog csalódást okozni.

Vannak még dolgok, amik Thaiföldön nagyon drágák, még pedig azok az élelmiszerek (az esetek többségében importtermékek), amiket a thaiok nem igazán fogyasztanak. Így például horribilis áron kaphatók a sajtok, jobb minőségű felvágottak és kenyerek, vagy Thaiföldön nem termesztett gyümölcsök és magvak.

Amikor Magyarországon éltem sokszor megkívántam a tipikus thai ételeket, itt azonban pár hét után ez a lelkesedés alábbhagyott. A szemnek és az orrnak ugyanis sok minden csábító, ami a gyomornak nem feltétlenül jó. Az embernek az lenne a benyomása, hogy a thai ételek nagyon egészségesek, de sajnos ez nem egy általános igazság. Egyrészt rengeteg helyen használják az MSG-t, ami egy mesterséges ízfokozó. Bár a WHO jóváhagyta a széleskörű használatát, az egészségre gyakorolt hatása továbbra is erősen vitatott, és a szigeten élő külföldiek többsége meg van győződve arról, hogy ez áll a gyomorrontások és egyéb betegségek hátterében. A másik probléma pedig a cukor, amit felettébb meglepő módon indokolatlanul nagy dózisban használnak főzéskor. A rossz nyelvek szerint az idősebb korosztályok körében tombol a cukorbetegség.

Az első pár hétben mindenféle probléma nélkül habzsoltam a különböző tésztákat, curryket és salátákat. Aztán valahogy csak eljutottam oda, hogy egy thai gyógyszertárban próbáltam kézzel-lábbal elmagyarázni, hogy pontosan milyet, mennyit és hányszor fosok naponta. Persze a gyógyszerek szinte semmit nem javítottak a helyzeten. Aztán egyre kevesebb szószos ételt ettem és igyekeztem a nemzetközi és a thai konyha között valami egyensúlyt találni, így rendeződött a helyzet és nem kellett többet az edzésről a WC-re rohannom. Az edzők persze csak röhögve kommentálták ezek a kirohanásokat: „Mai pen rai, welcome to Thailand!

Hallottam korábban nagyon meredek történeteket a legendás thai éjszakai életről, de látnom kellett, hogy mindet elhiggyem. Nem igazán számít milyen nap van, a felkapott szórakozóhelyek minden egyes este megtelnek. Az Ark Bar (illetve annak környéke) az éjszakai élet közepe. Egy óriási tengerparti hotel és étterem, amely a bulizni vágyó népek gyűjtőhelye. Itt már 10-11 óra körül egész jó élet van. Az Ark Bartól nem messze található a Green Mango utca, ami a legnagyobb klubról kapta a nevét. Mindez tulajdonképpen magában foglalja Chaweng éjszakai életének keménymagját. Emellett persze van néhány reggea bár, ír kocsma, no meg a tipikus thai bárok, amelyekben a helyi lányok szinte bárki által megkapható portékaként ücsörögnek a kirakatban.

mde

A tömeges prostitúció nem is lehetne nyilvánvalóbb. Csak itt a „kurva” szó helyett megszépítő körülírást alkalmazva „bárlányoknak” (bargirls) becézik sokójukat. Ezek a lányok a thai bárokban dolgoznak, amelyek egykaptafára lettek kialakítva, a berendezést mindenhol a bárpult, a billiárdasztal és a fürtökben lógó kurvák képezik. Mindenhol van bármama, aki egyfajta madamként igazgatja a lányok életét. Ruhákat, smink és egyéb piperecuccokat ad nekik, hogy amikor leszáll az este, bevetésre készen legyenek. A feladat egyszerű, becsalogatni minél több csávót, meghívatni magukat minél több és drágább italra, aztán jöhetnek a szaftosabb cuccok. A befolyt pénz egy részét a lány és a lány családja kapja. E bennfentes információk egy sráctól jöttek, aki pontosan egy ilyen bárlányt vett feleségül. Párszázezer forintnak megfelelő összeget kellett fizetnie a bármamának, hogy a lányt elengedje. 

A pingpong show az, amit minden ide érkező turista meg akar nézni, és amit rendszerint minden turista meg is bán. Ezeket a produkciókat az esetek többségében nem a szépségtől ragyogó fiatalok mutatják be, hanem asszonyok, akik felett eljárt az idő és akiket rendesen meggyötört az élet. Ilyenkor tulajdonképpen puncival célba dobás történik bögrébe vagy pohárba, és valóban elég jól céloznak. Valamikor azonban nem találják el a poharat és a közönség tagjai ijedten kapkodják fel a lábaikat, hogy a sunaszaftos pingpong labdával való találkozást elkerüljék. A pingpong labda persze csak egy a sok trükk közül. Vannak itt punci Picasso-k, meg muffon át dohányzók is. Ha voltál már korábban bűvészesten, és láttad, ahogy egy kalapból mindenféle dolgokat váratlanul előhúznak, akkor érted miről van szó, csak itt a kalap helyett pina van. Egy idő után rettenetesen aggódtam, hogy a nyúl meg a galamb is előkerül majd valahonnan, de szerencsére ez elmaradt.

Na és akkor itt vannak ezek a ladyboy-ok. Férfiak, akik nőként élnek. Az éjszakai életben igen magas számban képviseltetve vannak. Alapvetően persze nincs velük gond, fura viszont, hogy ugyanúgy „udvarolnak” meg teszik a szépet minden külföldi férfinak, mint a lányok. Rögtön értik, hogy nem vagyok rájuk kíváncsi, de sosem szalasztják el az alkalmat, hogy megfogdossanak. Minden nap indíthatnék egy “metoo” kampányt. Szóval viszonylag udvariasan lerázhatók, azt viszont nem tűrik, ha valaki férfinak nevezi őket. Több rémtörténet kering arról, hogy megtámadtak turistákat, akik megsértették büszke lényüket azzal, hogy férfinak titulálták őket.

Az első napokban egy dán srác mesélt a muay thai stadiumtól nem messze lévő egyirányú utcáról, amely a legótvarabbik bordélyházak tengerének helyszíne. Részletesen taglalta a vele történteket, de hát, amikor az ember mástól hallja az ilyeneket, mindig hajlamos a kétkedésre, így annyira nem vettem komolyan. Egyik este egy olasz bunyóssal mentem bulizni, ő vezette a robogót, én potyáztam mögötte, meg navigáltam. Azon a környéken jártunk, amiről a dán srác mesélt. Egyik pillanatban mondtam az olasz havernak, hogy „Itt jobbra!!!”, de nem figyelt, továbbment egyenesen, és már benne is voltunk a sűrűjében. Az utca mindkét oldala tele van “masszázsszalonokkal” és “bárokkal”. No de ezekben a szalonokban senki sem a hátadat akarja masszírozni. A masszőzök és bárlányok naphosszat kint állnak és minden létező erővel igyekeznek szó szerint berángatni az arra járókat. Az agyam még fel sem fogta teljesen, hogy ez megtörténik, de hirtelen legalább két tucatnyi kurva vett minket körül és próbált lerángatni a motorról. Rögtön mondtam a havernak, hogy „Fordulj meg.” Sajnos azonban ő a már megszokott olaszos temperamentumához illően arra koncentrált, hogy egy kedvező pillanatban gázt adjon és tovább hajtson (meg persze nehéz úgy forgolódni a motorral, hogy közben a farkadnál fogva rángatnak). Elsőnek viszonylag könnyen elengedtek, ők is tudták és én is tudtam, hogy itt még nincs vége, csak az olasz srác volt nyugodt, de ő is csak addig, amíg le nem esett neki, hogy zsákutcában vagyunk és visszafele is ugyanez vár ránk. Visszafele már nem tudtuk kikerülni őket, még a kulcsot is kivették a motorból egy pillanatra. Hirtelen annnyira lassan telt az idő és végig kaptuk a nem kívánt öleléseket. Fogalmunk sem volt, hogy melyik volt lány és melyik volt ladyboy. Amikor már mindketten torkunk szakadtából ordítottunk velük, akkor tovább engedtek. Nem vagyok az a rettenetesen konzervatív típus, távol álljon tőlem, hogy ítélkezzek. Ugyanakkor sajnálom, de nekem ettől nőundorom keletkezik. Az egy dolog, hogy mióta megérkeztem, mindenhol utánam szólnak, és különböző ajánlatokat tesznek. Ez néha még jól is esik, persze tudom, hogy sok esetben csak a pénztárcámnak szól. Az viszont teljesen más, amikor egyszerre huszan akarják megmarkolni a heréimet. Aztán persze csodálkoznak, hogy a külföldiek az összes thai nőt kurvának nézik és könnyű prédaként tekintenek rájuk. És igen, a többségük a külföldi férfiak számára tényleg olyan mint egy széf, amire ráírták a kódot.

Én hogy vagyok? Július van, lassan 5 hónapja nem dolgoztam semmit és majd 3 hónapja szigeteken élek. Egész komfortos lettem az új életemben. Ugyanakkor ennyi idő után vágyok valami rutinra a mindennapokban. Irodai munka vagy teljes munkaidő persze szóba sem jöhet. Gondoltam arra, hogy veszek egy kis hajót és túrákat indítok a szigetek között. Aztán hallottam, hogy két éve egy thai csóka fényes nappal a parton lőtt agyon egy másikat valami jet-ski ügy miatt. A tengeri szállítás és szórakoztatás lapjai már jó régen le lettek osztva, a szabályrendszer szent és sérthetetlen. Bárban vagy hotelben eszem ágában sem lenne dolgozni, nem lenne hozzá türelmem. Valami olyanra van szükségem, ami intellektuális kihívást jelent, itt tart Ázsiában, és hosszabb távon is motiválni tud. Lehet, hogy túl sok pofont kaptam az itt töltött idő alatt, de végül úgy döntöttem, hogy kipróbálom magamat az angol tanári pályán. A nyelveket mindig is szerettem és ez nekem is lehetőség a fejlődésre. Ráadásul nem egy irodában vagyok elzárva, hanem emberekkel vagyok körbevéve. Fel is vettem a kapcsolatot az egyik TEFL (http://teflthailand-huahin.com/ ) iskolával. Megbeszéltem velük, hogy az augusztusi tanfolyamukra tegyenek be. Minden nagyon gördülékenyen ment. Mondták, hogy mivel nem vagyok anyanyelvű, szükségem lesz egy erős TOEIC angol nyelvvizsgára. Ez egy összetett teszt (nyelvtan, szövegértés, magnó), amellyel a munkavállalás során lehet igazolni az angol nyelv megfelelő szintű ismeretét. A tesztet Bangkokban és Chiang Maiban lehet megcsinálni. Chiang Maiba egyébként is vágytam, úgyhogy végül összekötöttem a kellemest a hasznossal és útnak indultam észak Thaiföld felé.

Én hogy vagyok?